A BSE Leány Kosárlabda Utánpótlás Csapatainak Honlapja
A BSE Leány Kosárlabda Utánpótlás Csapatainak Honlapja
modulnev
 
Junior csapat
 
Kadett csapat
 
Serdülő csapat
 
Gyermek csapat
 
NBII
 
Kenguru Kupa
 
 
Hasznos linkek
 

Hírek

Hírek : Heti eredmények

Heti eredmények

kgy  2008.01.13. 21:52

Győzelmekkel kezdtük az új évet...

2008. január 12.  -  szombat

BEAC Sporttelep      1117 Budapest, Bogdánfy út 10.

10:30    BEAC Újbuda/A          BSE/A NS-0112

47:63 / 19:10; 6:16; 14:17; 8:20 /

Utoljára a Krampusz Kupán játszottunk tét meccset, az irreális körülmények, no meg, hogy a héten nem nagyon edzettünk együtt, rányomták a bélyegét az első félidőre. Aztán sikerült egy kicsit összekapnunk magunkat, lehajolni, felugrani a labdáért, nyávogás helyett küzdeni. Azt gondolom kevés az ilyen meccs, kár elpazarolni azzal, hogy nem vagyunk ott az elejétől. Jobban meg kellene becsülnünk saját magunkat, no meg az ellenfelet is azzal, hogy az elejétől a végéig összeszedetten kosarazunk.

Eldőlt, hogy a selejtezőt kihagyjuk, most már csak az a kérdés, hogy melyik helyről indulunk. A Csata ellen azért ennél többet kell nyújtanunk.

Pontszerzők: Karlócai J. 16, Vukov Sz. 2, Suzuki S. 5, Poduszló Cs. 5, Miháczi D. 7, Szabó F. 11, Tarnai K. 12/3, Lendeczki B. 1, Bodnár F. 3/3

 
 

BSE Csarnok 1122 Budapest, Városmajor u. 61.

10:00    BSE     Kőbányai Darazsak      NGy-0083

57:24 / 20:2; 10:8; 13:9; 14:5 /

Azt hittem szorosabb lesz, bár látható, hogy az első negyed letámadása hozta meg a nagyobb különbséget. Örülök, hogy értelmes, szoros meccset tudtunk játszani. Ismét látszottak hibáink, de már sok új, jó, ötletes dolog is felfedezhető volt.

Javítsuk ki hibáinkat, törekedjünk, hogy több jó dolgot is meg tudjunk csináni a tanultakból.

Pontszerzők: Beneda P. 15, Kerekes N. 11, Gundel T. A. 5, Finy C. 2, Klumpp L. 9, Balogh E. 7, Altaher N. 4, Balla B. 1

11:40    Budai DSE       BSE/B  NS-3013

30:97 / 4:26; 8:24; 8:23; 10:14 /

Velük fejeztük be a tavalyi évet és velük is kezdtünk. Valamivel pozítivabb volt a játék képe mint akkor, de nagyon nem találtuk sokszor a játék ritmusát. Többször inkább kapkodtunk, mintsem gyorsan és pontosan játszottunk volna.

Egy kicsit olyan vagyunk, mint a ménes, akit tavasszal kiengednek. Ámokfutunk, aztán amikor elfáradunk, akkor el kezdjük használni a fejünket.

Érdemes lenne az elején is használni a fejünket.

Pontszerzők: Záros A. 2, Kerekes N. 6; Gundel T.A. 10, Vranyecz K. 12, Finy C. 4, Angyal B. 22, Lendeczki B. 17, Beneda P. 18, Balázs Zs. 2

 

 
Naptár

 

2008. január 13. vasárnap Veronika

 
Clock
 
Naptár
2024. Április
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
<<   >>
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
Indulás: 2005-04-11
 
Szponzorálás
 

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.